Mindig foglalkoztatott a papír mint alapanyag, és a papírrétegekből kialakítható szerkezet.

​

Sajátos élményt okoz, hogy munkám során a vékony, sérülékeny papírlapok ismét a faanyag struktúrájához válnak hasonlóvá, mivel a ragasztótól és a keményítőtől fellazuló

cellulózrostok masszív, erős anyaggá állnak össze. Amit csinálok, a természet szemszögéből jóvátételnek érzem.

A technikai és esztétikai megoldásokat folyamatosan fejlesztem, változtatom. Készítek geometrikus, egyszerű vonalvezetésű darabokat, és barokkos, retró vagy kifejezetten posztmodern jellegűeket, és leggyakrabban montázsszerű felületeket alakítok ki. 

 

Dobozaim alapformái többnyire sokszög alapú hasábok. A formák részben a 100-150 évvel ezelőtti bonbonos dobozokat idézik, ilyenkor a négyzet alapforma sarkait levágom, így a forma nyolcszögletű lesz, ennek köszönhetően a kész doboz könnyebben nyílik, mert a sarkai tompaszögűek. A dobozok oldalainak mérete 5-10 centitől 30-40 centiig terjed.

A dobozok külső felületén sokszor talált tárgyakat helyezek el, és ilyenkor a dobozaimra posztamensként gondolok: a dobozaim tetején álló vagy fekvő tárgyak talapzatra állított szobrocskákká válnak. 

​

Természetes közegükben ezekre a játékokra, elveszett alkatrészekre, vakolatdarabokra, faágakra, porcelánfigurákra nem tekintünk műtárgyakként: nem képviselnek különleges plasztikai értéket. De itt, a doboz-posztamensen önmaguk szobraivá lényegülnek át, önmaguk apró emlékműveivé válnak, emléket állítanak a korábbi életformának is, amelyből kihullottak.

A lehatárolt tér viszonyban van a külvilággal. Egy doboz kezdetben üres, néma és zárt, falai egymásra néznek, várakoznak. Aztán a dobozaim valaki máshoz kerülnek, akik valamit elhelyeznek bennük. Ahogy a dobozba kerül egy tárgy, a külvilág része lesz a doboz belső világának.

Ezt a párbeszédet a doboz tulajdonosa indítja el, így ő is része az alkotásnak. Továbbszövi a tárgyak életének fonalát, mely valójában az emberekben formálódó történetek és emlékek sora.

A dobozok masszív kartonszerkezetét megtervezem, kivágom, megépítem, és erre a vázra készítek bevonatot vékony papírrétegekből.

 

A dobozok szerkezete 3 mm vastag finn falemezből készül, a belső  nyakrészek triplex kartonból vannak. A részek összeállításához könyvkötő ragasztót, a külső és belső bevonat elkészítéséhez tapétaragasztót használok. A talált tárgyakat varrással, kötözéssel és ragasztással rögzítem a doboz falain.

Dobozaim a múlt emlékeiből épülnek fel, melyek így ismét részei lesznek a hétköznapoknak, én pedig ilyenkor szándékosan játszom az érzelmekkel. A nosztalgiát

túlhangsúlyozó, szándékosan hatásvadász, önironikus módon. Giccses tárgyakat használok fel. 

​

Olykor egy-egy doboz tetejét vagy oldalát olyan kompozícióvá alakítom, mintha sok apró tárgy találkozásának lennénk szemtanúi. Mintha egy gyerek zsebét fordítanánk ki, vagy mintha egy táska tartalma gurult volna szét. Apró jelekből egy titkos szerelmet fedezünk fel. Vállalható-e egy csillámos papírvirág is? Hol a határ? Milyen a viszonyunk ezzel a szentimentalizmussal?